Aztan hirtelen elhaladt melettem egy zarandok. No lam ki volt az? Hat Francoise, a francia zarandokneni, akivel Polancoban talalkoztam eloszor. Ugy ment elore, mint egy kis buldozer. Hirtelen megembereltem magam en is. Kepzeletben ket pofont adtam magamnak a nyavajgasert, es elindultam en is. Mintha energiat nyertem volna a nenitol, ezutan mar szepen haladtam Mondoñedo-ig es eszem agaban sem volt ott maradni. 8 km-t gyalogolni nem tema. Azert beultem egy kavezoba es rendeltem egy kicsi pizzat kolaval, kellett valami gyorsito az ut tovabbi reszere. Sajnos nem tartott sokaig a hatas, nehez volt a kovetkezo szakasz. Vegig emelkedo volt, sehol kut vagy egy bar. Azt hittem sosem erkezem meg Gontan-ba. A vegen mar hangosan nyoszorogtem, hogy "Kerlek Uram, ne legyen tobb hegymaszas, mar nem birom". Aztan valahogy megerkeztem, rekordlassan. A szallas nagyon szep volt, total uj albergue, csak mosasi lehetoseg nem volt, mar napok ota egy mosogepert imadkoztam. Ha kezzel mosom ki a gatyamat meg a melegitofelsot, az eletbe nem tudom ugy kicsavarni, hogy belathato idon belul meg is szaradjon, igy maradt a szelloztetes.
Gontan-ban elmentem vacsizni Francoise-zal es 3 spanyol noi zarandokkal, akik kedvesnek tuntek elsore, kesobb kiderult hogy ez csak olyan felszines kedvesseg. De azert a vacsora jo volt (menu del dia). Rosszul aludtam, Francoise ordas medve modjara horkolt, a fuldugom meg fabatkat sem ert.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése